Forum >> 156

kru13-02-2007 09:44:31 // 30560
Előrebocsátom, jtd-kről beszélünk. Jtd esetén nincs chip csere/forrasztás, azokat az EOBD interface-en keresztül programozzák át. Az eredeti program visszatöltése pedig igenis megy, annál is inkább, mert pl. leginkább az szokott előfordulni, hogy a tulaj megcsináltatja jó pénzért a remap-et, majd elviszi valami gyári visszahívásra vagy kötelező szervízre, ahol meg minden szó nélkül feltöltik a legutolsó programverziót, ami szépen kilövi a tuningolt remap-et. Rendesebb műhelyek ilyenkor pótolják az elveszett progit, illetve még rendesebb műhelyek mindig frissítik a remap-et is, amint kijön egy új verzió a gyáriból. Tehát a chipcsere lehet, hogy régi benzines bosch ecu-knél élt, de ez más téma. Ami a boxokat illeti: nem túl szerencsés fél (vagy inkább negyed, tized, stb.) megoldás. Hatását persze, hogy érzed, a működési elvéből kifolyólag. De kiváncsi vagyok én is gtpeti véleményére pro és kontra. Annál is inkább, mert mint mondottam, nekem nem volt soha novitec vagy hasonló dobozkám, csak mások tapasztalatát ismerem és azt elfogadtam, megértettem, elhittem és szajkózöm :-))) De engem is meg lehet győzni az ellenkezőjéről. De mindenki azt mondja, ha már felhúzol egy jtd-t, akkor csináld rendesen és körültekintően! Ami = remap OBD catin keresztül. A rendszer egyik fő láncszeme a nagynyomású CR pumpa, ami alapól 1350bar körül üzemel (nemrég olvastam, hogy a Bosch 1600bar körüli gyári értékűeket is gyárt és gondolom egyre mennek feljebb). Namost a dobozka (legalábbis a Novitec prII) elméletileg nem csinál mást (mert nem tud mást csinálni), mint hogy az ECU egyik lábára rácsücsül, nevezetesen pont arra, ami az üzemanyagellátást vezérli és meghamisítja az azon érkező adatokat. Ennek hatására annyi az egész tuning lényege, hogy kb 300 barral meglöki a CR nyomást. Ez látványos eredménnyel szolgál, de nem túl szép, nem egy összehangolt valami, arról nem is beszélve, hogy ki tudja, mennyire szereti ezt a CR pumpa hosszútávon. Ennél már talán szebb egy összehangolt tuning, ami nem a lánc egy elemét stresszeli agyon, hanem a teljes láncon húz itt-ott kevésbé, de összhatását tekintve még jobb eredmény is ér el és nem terheli agyon az egyik láncszemet. Eddig az elmélet. Most jönnek az okosok :-) Amivel meg lehetne győzni engem az ellenkezőjéről, ha kiderülne, hogy a remap is meglöki legalább 300barral a nyomást :-))))) De egy normális remap nem sokkal drágább a dobozkánál, akkor meg miért ne azt? Mégiscsak állítanak egy csomó más dolgot, mikor nyisson az EGR, stb.
csocsi13-02-2007 09:17:39 // 30559
Eddig én csak + tapasztalatokat hallottam ezekkel kapcsolatosan.
Karakot13-02-2007 09:13:15 // 30558
Előre bocsátom, hogy én sem vagyok szakértő, de érdekel a téma. Milyen negatív érvek szólnak az ilyen dobozka működése ellen? Már láttam benzines chiptuningot, a csipet felülírják, belekotornak, állítgatnak, aztán mikor vissza akarják tölteni az eredeti progit, akkor nem megy, új chip beforrásztása és kezdődik elölről. Ennél sokkal barátságosabbnak tűnik számomra, hogy csak rádugok valamit, ami felülvezérli a gyárit, de azt nem módosítja, vagyis teljesen reverzibilis az átalakítás. Ráadásul a tulajok szerint jelentős nyomatéktöbbletet eredményez, a fogyasztás meg nem nő drasztikusan. Akkor mi a gond vele? Tényleg kiváncsi vagyok, eddig csak jókat hallottam a tuning-boxokról.
kru13-02-2007 08:31:12 // 30557
gtpeti, nem kövezek én senkit, mert 1. én nem vagyok profi, mások véleményét összerakva alakítottam ki a saját véleményemet 2. nekem gyári állapotban van az autó Ezek után nincs sok jogalapom. Egyébként hol írtad le? Csak kiváncsiságból, hátha kiegészül álláspontom vagy átalakul :-) Ja és nem a műszaki igényesség, ami ellenérv volt, a novitec dobozka mint ötlet és kivitelezés szerintem nem hagy maga után kívánni valót, inkább ahogy csinálja, úgy tudom... De tényleg érdekel, amit írtál. Főleg mert egyszer már majdnem vettem prII-t...
csocsi13-02-2007 08:21:43 // 30556
Nem mondod, hogy azok a csodagépek ilyeneket tudnak csinálni :)))))))))
csocsi13-02-2007 08:19:10 // 30555
Részvétem :(( És ebben nem az autó a hibás, hanem az a ........., szóval aki csinálta :(((
csocsi13-02-2007 08:18:16 // 30554
Igen, enyhén szólva jobb :)))) Úgy érzem kezded elfelejteni a benyás múltad :))))
GTPeti12-02-2007 23:15:52 // 30553
Mielőtt elkezdenél köveket gyűjtögetni, mentségemül leírom: a legjobb tuning a gyári...
GTPeti12-02-2007 23:14:08 // 30552
kru, pont a minap írtam, le, hogy szerintem miért jó és miért nem. "Kövezz" meg, de minden igényességem és műszaki ismeretem ellenére nekem pl. megfelel.
Piritu - 1.000.00012-02-2007 22:13:41 // 30551
Ezt már kitárgyaltuk, azért nem reagáltam.
kru12-02-2007 22:12:37 // 30550
Ha teszel bele dobozt és szűrőt (pl. Novitec-kit) nem győzöl majd a kormányba kapaszkodni. :)) szvsz. ha meg valamit, akkor dobozt ne...
Trombozis12-02-2007 22:09:30 // 30549
Úgy látom elég olcsó ez a honlap felnikben. Sajnos amit néztem használtam valaki megelőzött és elvitte. :-S
Trombozis12-02-2007 22:05:12 // 30548
Ide többet nem megyek és ha tehetem másnak is ezt mondom. Haver is tudna mondani dolgot csak nincs még reggelve meg még egy csaj is a muterjával. Szerintem ennyi elég a környékről. Inkább ha kell trélereztetem a gépet vagy elvontatom, de hozzájuk semmit. Még a boltból sem kell. Vannak még itt mások is, de azok nem olasz autó speckók.
Trombozis12-02-2007 22:02:53 // 30547
Pedig istenítettm oszt lófaszt! Azt hittem nagy királyak. Lőrincz autósbolt és mittudomén mi Mezőcsáton bolt és műhely Tiszaújvárosban bolt. Szojon g... a szar béemvéjével együtt. Lehúzós.............ma szar napom van ezért vagyok ilyen.
Trombozis12-02-2007 22:00:17 // 30546
Az egyik tagunk itt a fia a a faszinak.
GTPeti12-02-2007 21:58:59 // 30545
Mivel közérdekű információ, elárulhatnád, melyik műhelyről van szó!
Trombozis12-02-2007 21:55:58 // 30544
Majd egyszer berágok oszt lehúzom a boltjukat mint állat.
Trombozis12-02-2007 21:54:06 // 30543
Na ezt akartam írni. :-D Elfelejtettem. Ugyanez a brigád. Havernak eltört a karterje. És kérdezte, hogy mikor nyitnak. Mondom nem tudom mert már telószámuk sincs meg mert kidobtam. :-S Felhívja oszt az a duma. Ismerős volt a faszolása mert nálam is próbálkozott ilyennel. "Nem lehet hegeszteni. Cserélni kell új ára 200ezer körül, de PONT van most egy bontott. 25be odaadom" Ájh csak meg ne verje valaki. Adtam neki két másik szerelő számát. Egyből az első, hozd el és meghegyesztjük. Holnap viszi max egy tizes + olaj. Ez az a srác aki a 145 után 147est vett. ő volt a sofőröm az esküvőmön. Nah kibékültünk kb 3/4 év durca után. :-DDDDDDD
Trombozis12-02-2007 21:50:20 // 30542
Ha ott szerelteted az autót, ahol én gondolom, akkor később lesz is több, mert a felét meg se csinálják a másik felét behazudják és még sorolhatnám. Ha nem akkor sorry. :-S Még mindig a Ká anyjukat annak a bandának. most gondolkoztam, hogy a tömítés cserét megcsináltatom velük és nem fizetek, de lehet több kárt csinálnának mint hasznot. Azért kérdezem, hogy hol csinálják, mert nekem meg ők tettek fel fordítva dolgokat. Lehet a szerelő tudja rosszul. :-O
Piritu - 1.000.00012-02-2007 21:49:29 // 30541
Jó kis kocsi ez így is ! Ma megengedtem az OFF skodás (egyik tádés a másik pédétádés) munkatársaknak, hogy megnézzenek egy autót is. Az a minimum volt hogy qva jól néz ki belül, aztán micsodaaaaa 150 lovas? Aztán elárulta, hogy a pédétádé 4 lityó olajat evett meg az utolsó csere óta és már szétment egy turbója is (100e km-nél tart)
Trombozis12-02-2007 21:47:31 // 30540
Mikor érsz rá? A kártyáid nálam vannak. :-O
Cs.Alfa12-02-2007 21:28:12 // 30539
köszi...ez a kis baleset 150 k-ba lesz....
GTPeti12-02-2007 21:24:48 // 30538
Kemény. Mielőbbi gyógyulást!
Cs.Alfa12-02-2007 21:24:19 // 30537
Szegény Igi...(tőle vettem) meg volt győződve,hogy jó a kocsi...... Nem tehetett róla... Ja,és a lengőkar is el volt törve a jobb oldalon....
Otto12-02-2007 21:20:51 // 30536
Milyen kontár barmok szerelik ezeket az autókat?Egyáltalán, az ilyen minek nyúl autóhoz?Az enyémen is voltak hasonló megoldások!:(
GTPeti12-02-2007 21:17:53 // 30535
Ha teszel bele dobozt és szűrőt (pl. Novitec-kit) nem győzöl majd a kormányba kapaszkodni. :))
Cs.Alfa12-02-2007 21:16:38 // 30534
Hát megszívtam.... Kormánymű,olajszivattyú,az összes görgő,a termosztát csere.....valamelyik szíjat a motorban ellentétes irányba rakta fel valami barom.....az alu szivatyú FACSAVARRAL volt odaszorítva .....az egész motort ki kellett venni és FLEXel levágni....beszerás....nade szerdára kész lesz.
GTPeti12-02-2007 21:06:50 // 30533
Piritu, ezt hívják gyorsított bejáratásnak. ;)
GTPeti12-02-2007 20:57:37 // 30532
kru, "őt :-) szerintem kimondottan bezavarnak." Ezt én is így értettem. "bár én az autóhifire nem költök, nem egy ideális környezet zenehallgatásra..." Persze, nem ideális. Ettől kihívás! ;) Én azért csiszolgatom a rendszeremet. Az otthoni nyílvánvalóan egy más világ, de akkor is.
Liquid12-02-2007 20:50:40 // 30531
hy! :)
Liquid12-02-2007 20:48:12 // 30530
Hmm, nemrossz! :)
Ronnie12-02-2007 20:44:54 // 30529
Ciao kartársak! :o)
Piritu - 1.000.00012-02-2007 20:43:55 // 30528
Lesz ez még jobb is, az egyes olyan hamar elfogyott, hogy csak na. Meglepődtem. Kicsit jobb, mint a 9,6-os gyári adat -:))
Morphin12-02-2007 20:41:52 // 30527
Nekem 7,5-8,3 között. :-)))
csocsi12-02-2007 20:39:55 // 30526
Ez tényleg nem olyan rossz :)))
Piritu - 1.000.00012-02-2007 20:35:44 // 30525
Na, ma kipörgettem a motrot 3x egymás után 4000 giri-ig. Eredmény: 8,7 sec 100-ig. Hm, nem is rossz ez az olajkályha-:)))
csocsi12-02-2007 20:10:51 // 30524
Akkor most valami újat mondtam neked :))
Satti12-02-2007 20:09:52 // 30523
Nem is tudtam,hogy van másfajta G is!:-))
csocsi12-02-2007 20:02:27 // 30522
Speciel nam arra gondoltam :)))))
Satti12-02-2007 20:00:42 // 30521
Csak nem a Genyát?:-))
csocsi12-02-2007 19:52:19 // 30520
Meg a G-t érezni :))))
csocsi12-02-2007 19:51:45 // 30519
Áltaában együtt hozza a kettőt. Nekem is volt már ilyen, de törölték és azóta nem jött vissza. Remélem ezzel akkor nálad is megoldja a gondot :))
Liquid12-02-2007 19:50:53 // 30518
Na így vagyok vele én is. Szeretem a hangját, ahogy magára talál 3000-nél :)
csocsi12-02-2007 19:49:30 // 30517
Sok múlik a tempón is, nem mindegy hogyan gyorsítasz és mekkora lábbal nyomod a gázpedált. Párszor próbáltam ezt a dolgot, de hamar letettem róla :)))
Mike.12-02-2007 19:48:17 // 30516
Nekem is szonda hibát ír a computer. Aztán megnéztük és semmi baja. A hibát kiütöttük, minden jó volt és egy idő után megint xarakodás kezdődött. Mivel a LMM befolyásolja a szonda működését és párás időben nem úgy megy mint kellene, ezért lesz most a légtömegmérő cseréje. Aztán nagyon remélem, hogy megoldódnak a gondjaim. :-)
Liquid12-02-2007 19:37:53 // 30515
aha, egyszer elhatáriztam, hogy kipróbálom kevesebbet eszik-e ha csak 140-nel megyek, de a visszaúton sietnem kellett így ugrott. Meg nagyon rossz volt "lassan" menni, szal nem érdekel, csak kíváncsi vagyok. :)
csocsi12-02-2007 19:33:41 // 30514
Mike is városban használja, neki is megvan a 12. Nem biztos, hogy a szondád rossz. Használom városban is, de azért inkább hosszabb távok vannak benne. Pesten bóklászom időnként.
Satti12-02-2007 19:30:07 // 30513
Ez teljesen normális.
Satti12-02-2007 19:29:05 // 30512
Ez így jó.
Liquid12-02-2007 19:28:09 // 30511
városban is mászkálsz, vagy csak inkább hosszabb távokon? Mert nekem 10,2-12,5 között mozog. A táv fele város 5-7-km-es távokkal, a másik fele főleg pálya 150-170-nel. Lehet hogy meg kellene nézetnem a lambda-szondát?
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.