marci9111-09-2018 12:55:38 //
141416
Én ugyan már nem tanultam ki a kasztnizás mesterségét, de édesapám és egy barátja 30 éves rutinnal bírnak. Velük kasztniztuk ki becsületes munkával a Barkas kisbuszom bódéját is, amihez hát hogy is mondjam finoman, semmi nem volt és közel állt az állapota ahhoz, hogy feladjuk. Ha nem is 100%-os tökéletességgel, de mindent meglehet oldani, csak az idővel van a baj. Amikor egy elemet kalapálni kell fél napon keresztül, az mind idő és pénz. Egy-egy elemet, ívet megkaptam feladatként én is, amire délutánjaim mentek rá (egyetem mellett még megteheti az ember).

Én azt mondom, hogy egy küszöböt is inkább hajtson meg egy jó szaki kevésbé esztétikusan, de legyen vastagabb (0.75) lemezből és legyen végig varrva, ne csak itt-ott. Na meg ugye a küszöbnél a belső él a lényeg, amit úgyis helyben kell lehajtogatni. Az egy 20 éves autónál oda lesz és ha a szaki nem becsületes, ő nem fogja visszaépíteni (csak a belső él visszaépítés egy nap általában), hanem rávágja az új külsőt, jól néz ki és már 1-2 év múlva drasztikus állapot fog fogadni.
Hát csak az a lényeg hogy legyen mivel foglalkozni :)
Én is szeretek fával dolgozni, azért is azt választottam. Bár sokszor mondták már hogy pályát tévesztettem mert inkább már az autóval foglalkozók.
Egyébként látványosan fogynak ezek a típusok, úgy lesz tényleg ahogy írtad. Hahun is egyre kevesebb van. Meg a bontósok is át állnak inkább fiatalabbak típusokra.
Ezért is akarok én ennél a típusnál maradni, mert már kifut.
Fával jó dolgozni, nagyon szeretem :-) Nagyapámtól tanultam amit tanultam, kb úgy művelem mint Te a kasznizást :-) Ha megunom a sok alu és műanyag alkatrészt, rozsdamentes csavart, elektronikát, valamit tákolok fából, hogy helyreálljon az egyensúly :-) A műhelyem egy régi vályog házikó, felújítva. Az ablakát senki nem vállalta úgy, hogy az eredetihez hasonló legyen. Esténként napszítta tetőlécből martam ki. Az eredeti keretet is meghagytam és ahol kellett, cseréltem benne darabokat. Sikerült nagyjából restaurálnom :-) Ilyennel inkább elszórakozok, mint hogy autót szabdaljak :-)
Ehhez mázli is kell, már alkatrésznek sem könnyű használhatót szerezni. Aztán a maradékot még tárolni is kell valahol. Két rossz ajtóm és egy használható géptetőm van itt pluszban, de útban van mindenhol. Egy hónap múlva rakom ki, lomtalanítás lesz az utcában. Szerintem a 145/46 hobbi autó korba lépett erősen. Elérték azt a kort, ahol kétfelé válik az újuk. A szerencsésebb darabokra valaki vagy rengeteg időt, vagy pénzt fordít és megmaradnak még, a többinek pár év rövid hanyatlás néz ki, egy, max két áttolt műszaki, aztán vége.
Ez csak akkor éri meg ha otthon megtudod magad csinálni az egész küszöb cserét.
Ha kasznis kellene akkor én sem dolgoznék a keze alá
Persze, csak hát ha van idehaza akkor miértne :)
A gyári ha jól vágod ki akkor passzol, meg az egyéb ívek is. Tökömse kínlódna hajtogatással, csak ha muszáj lenne. Mi vagyok én, kasznis? :DDD
Én fával tanultam meg dolgozni :) csinálunk fából :D
Nem, de én így azért jobbnak láttam. Csak ötleteltem és a vastagság is biztos ugyan az.
Kazes☻11-09-2018 10:35:30 //
141409
De ilyen eddig kb. csak te vagy. :D
Kazes☻11-09-2018 10:34:59 //
141408
Ahhoz csak egy élhajlító kell... vagy az se, csak egy pár nagyobb szögvas. No, de kalapálni... oda kell a tudomány és a bugi a kezébe a szakinak! :)))
Hát csak akkor éri meg ha úgy is veszel alkatrész autót vagy pedig van már mert mondjuk sokminden kell a verdahoz. Csak egy ötlet :)
Én úgy tudom, hogy egy jo kasznis sablont készít és lehajtja ha kell. Nekem ezt mondta a kasznisom, hogy ha nincs küszöb hozzá, így oldja meg.
Kazes☻11-09-2018 08:01:08 //
141405
Na, jóóó... de az sem olcsóbb +kell hely +eszközök +ügyesség! :-)
Küszöb témában van egy kissé melós megoldás, ha 95-96-97' évjáratúból levágni.
Azoknak még egybe van, legalább is nekem ez a tapasztalatom.
A padló azoknak is rotty, de a kétoldalát egy napos meló leszedni, maximum. Kis és nagy flex + hideg vagó.
Persze akkor éri meg igazán ha van alkatrész autód.
Én így tettem... Így nem fájt semmibe mert úgy is a vasba kötött volna ki
Kazes☻10-09-2018 21:26:03 //
141403
Igen, én 200-ért is láttam ended felirattal... most csak ez van. :)))
Volt ez már 210 Font is. Akkor reméltem csökken még egy kicsit (sokat?) :-) Aztán lattam hogy 250-ről indítja újra. Ennyiért gyújtson be vele... :-)
Kazes☻10-09-2018 21:17:49 //
141401
Kazes☻10-09-2018 19:01:36 //
141400
Nekem 146, ahhoz is lesz/van?! :)
127_sud10-09-2018 18:57:57 //
141399
Én 145-höz néztem mert nekem az van :) Majd próbálok képet csinálni/szerezni.
Kazes☻10-09-2018 17:43:50 //
141398
De legalább megláttad a lényeget... amiért hoztam! :)))
Jujj.. ez így kicsit sok :-) Műfa, igazi fa, házi barkács rétegelt lemez :-) A kormányt elfogadnám :-)
Kazes☻10-09-2018 17:23:13 //
141396

Egy hollandus verdája. :)
Kazes☻10-09-2018 17:09:20 //
141395
De az 145 és akkor ha kellene, azon nincs a hátsó ajtónak megfelelő rész, megy az első is nagyobb... vagy nem?!
Képed esetleg van?
Kazes☻10-09-2018 17:07:39 //
141394
Igen, de annyira nem jó... mert, ha a végét is összedolgoznám, vagy kerék íveket is készítene, jobb lenne. De csak egy élhajlítóval meghajlítgatja a lemezt és annyi. Ez van. :)
127_sud10-09-2018 16:53:37 //
141393
Létezik lengyel gyártmányú küszöb is kimondottan a 145-höz 8700Ft/db áron. Ha kell valakinek segítek beszerezni szívesen.
Régebben én is vettem már küszöböt Hanzlik-tól de volt túl méretpontso (a profil). Persze a semminél jobb meg legalább legyártja de vettem utána jobbat és azt tettem be.
Ez jó. Egyeneseket hajlít :-DDD
A gond az, hogy az a hal végül meghal. Amin kívül kicsit látszik, az belül "isa pur es homu". Egyenes hajlogatással nehéz lesz megfoltozni. Persze valami véges elem módszerrel biztos kiadja :-DDD De lényeg, hogy ezeknek az autóknak a 90%-a már nem sok belső küszöbbel rendelkezik sajnos és benne a pudva mindenhol :-(
Elég ha csak kicsit, abból fél év alatt keletkezik egy elrohadt ülés alatti merevítő, lyukas padlólemez stb. Alumínium rulez....
Kazes☻10-09-2018 15:55:20 //
141391
Az egy hal! :P
:D
Kau10-09-2018 15:45:58 //
141390
Remélem nekem az jó :))
Kazes☻10-09-2018 14:42:23 //
141389
Igen, ez biztos... akkor kezdheted! :D
Viszont egy gond azért csak van vele, legalábbis annak, akinek az első kerék mögötti gömbölyítés is szét van. Mert ő ugye csak egyeneseket hajlít le.
Kau10-09-2018 14:38:41 //
141388
Igen. De legalább van aki megcsinálja :)
És csak egyszer kell minta. Az elsőtől ;)
Kazes☻10-09-2018 14:28:36 //
141387
Én ezt a kört már lefutottam... sőt régen vettem is már nála még valamelyik Fiathoz, mag talán a Ladámhoz... jó. Csak mindig ez a minta... azt csak egy már szét szedettből lehet(ne) kivágni neki, hogy lássa. :)
Kau10-09-2018 14:10:26 //
141386
Küszöb téma.
Már szinte mindenkinek aktuális, de nem lehet kapni! Kazes említette, hogy a Tipo/Tempra küszöb megegyezik a 146-al.
Munkahelyemen ajánlották a
Hanzlik küszöböt. Szinte minden típusra legyártja a mester.
Beszéltem vele, rögtön mondta, hogy ugyanaz, mint a Tipo/Tempra. Csak külső küszöbre van sablonja, de ha valaki visz neki belsőt, azt is megcsinálja.
A teljes, ami ajtó mögé behajlik, 12 ezer/oldal. De csinálja úgy is, ha az ajtó mögötti rész még jó, hogy csak az alsó részt, az úgy 9000Ft.
Kau10-09-2018 14:01:38 //
141385
Az 50 ezres is elfuthat 60-at, de mindig nézegetni fogod, h még bírja-e?
Az NGK 100 ezres gyertya már bizonyítottan tudja a 100 ezer km-t.
Amúgy mennyi a különbség? 8-10 ezer Ft? Az plusz 50 000km.
Kau10-09-2018 13:59:15 //
141384
Benzinesnél, ha beindítás után pár másodpercig dízeles hangja van, akkor vezérlésmódosítót kell benne cserélni. Ez is típushiba és lehet rá alkudni ;)
Alul sajnos most már rohadnak. Érdemes alánézni.
marci9110-09-2018 13:58:26 //
141383
Srácok, tudna nekem valaki írni egyszerű magyarázatot, hogy a TS gyertyáknál mi különbség van a normál és a platina gyertyaszett között? Illetve ha 50E km után szépek a gyertyák, cseréljem őket mégis, vagy inkább hagyjam még egy időre? Köszönöm!
Kazes☻10-09-2018 12:12:37 //
141382
Na, jaaa... manapság pont ott szokták kezdeni a csúnyabácsik...! :P Bözsi még bírja! A zárja úgyis gatyább már! :)))
Shadin10-09-2018 11:58:24 //
141381
Hátdehát akkor ki tudják kívülről kapni a zárat és ellopják a zautót :-)
Kazes☻10-09-2018 11:53:56 //
141380
Sima süllyesztettel és úgy rémlik 6-os. :)
Shadin10-09-2018 11:41:31 //
141379
Milyen átmérőjű? Nem mértem meg én balek...
Shadin10-09-2018 11:40:59 //
141378
Sűllyesztett v. lapos kalapos?
Kazes☻09-09-2018 20:05:24 //
141377
Én sima
ilyen süllyesztett csavarral szereltem össze, de sokféle
formátum van, válogathatsz! :)
Kazes☻09-09-2018 19:55:48 //
141376
Racevétem... : / Nemrég történt itt nálunk Csongi cimborám 156-val, hogy a kapunk előtt bütyköltük és a szomszédos Aldi parkolóból egy kis fehér Fosvágen Golf lelépett és pont eltalálta a 156-ot nagyjából ott, ahol a tiedet. Nem gondoltam volna, hogy ez a jelenség ilyen sűrű! :-o
Én is KKL-el használtam, a jtd-t, elvileg az egyik szál a K-line a kettőből.
Volt ELM-em is de azzal sose próbáltam.
Nekem KKL van és egy átalakító.

A 97-es Spiderrel minden működött vele.
Shadin09-09-2018 19:10:23 //
141372
Ezt is köszi, KKL v. ELM a jobb?
Shadin09-09-2018 19:09:46 //
141371
Köszi!
Akkor azért nem ment, a jelszál mellé kell egy közös pont. Általában ez a test (-).
Shadin09-09-2018 19:09:26 //
141369
Elég az 50k-s :-(
Shadin09-09-2018 19:02:05 //
141368
Nem.
Marseus09-09-2018 18:27:14 //
141367
Kösz szépen,tolmácsoltam a segítséged!
Alfa Amore doesn't take any responsibility for the posts.